Kanzashi foglalkozás a Budapesti Japán Napokon

Kanzashi foglalkozás a Budapesti Japán Napokon

Kanzashi foglalkozás az eperfák hűs árnyékában. Kell ennél több? 🙂
Na jó, ez költői kérdés volt. Június 15-én az Epreskertben jártam a kanzashi termékeimmel és foglalkozást is tartottam. Erről szól a következő beszámolóm.

Idén először lehettem jelen a kanzashi technikával a Budapesti Japán Napok rendezvényen, amelyet a Magyar-Japán Baráti Társaság szervez évről évre hazánkban. Megtiszteltetés volt számomra, hogy számos hazai művész mellett magam is megmutatkozhattam.

Külön köszönet az Omiyage World– nek, hogy ilyen szuper együttműködéssel dolgozhatunk együtt és támogatja kézműves vállalkozásom.

A rendezvényen megjelentem pár kész termékkel, azonban a fő vonulat most a foglalkozás volt. Annak ellenére, hogy viszonylag későn kerültem bele a programba és a helyszínen lévő látogatók tudták csak, hogy mikor és hol találnak meg, egy percre sem volt üres a szék az asztalomnál. Sőt, még plusz székeket is kellett kérni. Lányok, fiúk egyaránt nekigyűrkőztek ennek az új technikának és mondhatom, nagyon nagy sikerrel! Szuper ügyes és még szuperebb lelkes résztvevők, alkotók tiszteltek meg bizalmukkal! Ezúton is nagyon köszönöm Nektek és tényleg egy jó hangulatú, alkotó csapat alakult a rendezvény végére.

Engedjétek meg, hogy a résztvevők beleegyezésével bemutassak pár képet a foglalkozásról. Köszönöm még egyszer a részvételt és a bizalmat!

Adrienn



Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


%d blogger ezt szereti:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás